Szinte minden álláskereső érdeklődött a Család és KarrierPONT – Hajdúböszörmény standjánál szeptember 27-én Hajdúnánáson a Hotel Mediánban, a település II. Állásbörzéjén, melyet kifejezetten a helyi munkaügyi helyzet javításáért, a munkáltatóknál a tevékenységükhöz szükséges szakmák körében jelentkező álláshiány enyhítésére, a helyi és környékbeli álláskeresők segítéséért, és az ügyet szolgáló szervezetek, intézmények és hajdúnánási vállalatok bemutatkozásáért szerveztek meg.
A börzét előadásokkal nyitották meg: a rendezvénynek helyet adó Hotel Meridán egyik előadójában Szólláth Tibor polgármester és Póser Zoltán, az EDC Debrecen ügyvezetője a börze céljának megfelelően a helyi megoldásokat hangsúlyozta a munkavállalók és munkáltatók összekapcsolásának témájában.
A 18 óráig tartó börzén a Család és KarrierPONT állomáshelyéhez zömmel olyan ügyfelek jöttek, akik az álláskeresésben és -megtartásban akadályokkal küzdenek családi kötelességeik miatt, például: hozzátartozójuk ellátása, ápolása okoz hátrányt számukra, GYED-ről, GYES-ről szeretnének visszatérni vagy egyéb okokból hátrányos helyzetűek a munka világában, akik érintettek munka és magánélet, karrier és család összehangolásának kérdésében, és természetesen hátrányos helyzetű emberek, akik munkát keresnek.
A mentor és a szakemberek meghallgatták ügyfelek egyéni panaszait, gondjait, és azok orvoslására javasoltak képzéseket, felkészítéseket, fejlesztéseket, illetve egyéni ügyfélutakat a KarrierPONT-ban, illetve a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének „Vöröskereszt a NŐKÉRT Hajdú-Bihar megyében” című, EFOP-1.2.9-17-2017-00021 számú pályázati programján belül.