CsakPONT
Család
és
KarrierPONT
Hajdúböszörmény
CsakPONT
Főpályázó:
Konzorciumi partner:
CsakPONT

Reflektorfénybe állították a nők rejtett értékeit

dátum2020. január 8.
Curie még a függöny mögül hallgatta az egyetemi előadásokat. Az emancipáció megváltoztatta a világot. Mégis előítéletek, gátak tartják vissza, nehezítik azt, ha egy nő karriert akar építeni, szokatlan, nem nőiesnek tartott – avagy „nem nőnek való” – szakmát vagy szakmai fokozatot, vezető pozíciót szeretne elérni – erről is szó volt azon a három motivációs rendezvényen, amelyet Rejtett értékek reflektorfényben címmel rendezett meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete a „Vöröskereszt a NŐKÉRT Hajdú-Bihar megyében” című pályázat programjaként. Újszentmargitán december 5-én, Tiszacsegén december 11-én, majd Ebesen december 12-én valósult meg az információk és gyakorlati tanácsok mellett ambíciókra és változtatásra serkentő programot.
 
Marie Curie példája és az emancipáció ellentmondásos hatása része volt annak a folyamatnak, amelyet előadásában Dr. Mojzesné Székely Katalin szociológus tárt fel ’A nők társadalmi és gazdasági szerepének elhalványítása a szocializáció folyamatában’ címmel. Mint elmondta, ezek a társadalmi szerepek evolúciós helyzetekből, illetve a történelmi-szociológiai múltból maradtak meg az emancipációs folyamatok mellett. Érdemes ezért megtalálni az útját annak, hogyan valósíthatja meg egy nő, amit szeretne. A napjainkra jellemző, sokszor ellentmondásos női szerepekhez kapcsolódó társadalmi elvárások kialakulását is bemutatta a szakember. Alkotó, vezető, értékteremtő asszonyok domborodtak ki a történelem színpadának hátterében, és múltbéli és jelenlegi mintaértékű életutak is.
A „Vöröskereszt a NŐKÉRT Hajdú-Bihar megyében” című projekten belüli három motivációs rendezvényeken hangzott el az előadás. A rendezvények címe Rejtett értékek reflektorfényben, alapügye a „A Nők társadalmi és gazdasági szerepvállalása” volt. Célja pedig, hogy azon túl, hogy információkhoz juttatja a jelenlévőket, kedvet és lelkesedést ébresszen az életút kiszélesítésére, a munkavállalásra, sőt az önmegvalósításra is. Újszentmargitán december 5-én, Tiszacsegén december 11-én, majd Ebesen december 12-én valósult meg a motivációs rendezvény.
A szociológus előadása előtt Ujvárosy Andrásné, a projekt szakmai vezetője megnyitotta a rendezvényt, majd a település polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Ezután a szakmai vezető ismertette a projektet, kitért az eredményekre, jelenlegi feladatokra.
A társadalmi szintű, szociológai aspektust egyénekre szabott, pszichológiai nézőpont követte Ebesen és Újszentmargitán Rády Eszter „Tedd, ne csak próbáld című előadásában olyan egyénileg is alkalmazható módszereket, attitűdöket mutatott be, amelyekkel rendet, egyensúlyt teremthetünk életünkben. Az önbizalomtól az önérvényesítő képességen át az önmegvalósításig bejárható utakra is adott mintákat a lelkesítő előadás.
Tiszacsegén „A lányok, a lányok, a lányok angyalok...” címmel Göröghné Bocskai Éva, a hajdúböszörményi Napsugár óvoda intézményvezetője adott mentálhigiénés és gyakorlati tanácsokat az együtt dolgozó nőknek lelki egészségük megőrzéséért. 
 
Közös beszélgetéssel zárult mind a három program. A „Merj sikeres és nő lenni!” című programelemen a témák, felvetések a nők családi, társadalmi szerepeinek értékére, a szerepek összeegyeztetésére, a nevelés és önbizalom viszonyára irányultak. Olyan kérdések is felvetődtek, mint a lány-és fiúgyermek nevelési hagyományainak hatásai az önérvényesítésre. Hogyan higgyünk-tervezzünk-tegyünk: avagy miként lehetséges a sztereotípiák ellenében érvényesülni, sikeressé válni.
 
 
 

CsakPONTTovábbi híreink

Túl a tipikuson: gondoljunk másképp családra, munkára, nőkre
Család és/vagy karrier? - erre keresünk és adunk megoldást, de hogyan?
Bővebben »
Hidat építenek család és munkahely között
Várunk szeretettel mindenkit, akiknek a család és munka összeegyeztetésében tanácsadásra, mentorálásra van szüksége, és keressük a másik oldal, a munkáltatók szférájának képviselőit
Bővebben »
Indul a család és karrierpont Hajdúböszörményben – először a megyében
„Tegyen egy lépést a jövőjéért: jöjjön be hozzánk!” – így invitálják a Hajdúböszörményi Család és KarrierPONT munkatársai azokat, akiket a családi kötelességek elzárnak a munkavállalástól vagy korlátoznak benne.
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2018. december 14.
Akadály? Lehetőség: atipikus foglalkoztatás - szemléletformáló rendezény
Az atipikus foglalkoztatási formákat és rugalmas munkaszervezési módokat ismerteti, népszerűsíti több aspektusból is a Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal, mint konzorciumi partner rendezvénye.
Részletek »
2019. május 10.
Kulcs az önérvényesítés: dolgoztak rajta-érte
A kommunikációs képességeket, különösen a munka világába való visszatérést, illetve az abban helytállást szolgálta az Asszertív kommunikációs képzés
Részletek »
2019. június 3.
Nők szerepe a mezőgazdaságban – szemléletformáló rendezvény
A Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal, mint konzorciumi partner a projekt megvalósítása során a nők szerepe a vidékfejlesztésben, gazdaságfejlesztésben, térségfejlesztésben programsorozaton belül szemléletformáló rendezvényt tart. (Fotó: illusztráció - forrás: Hellovidek.hu)
Részletek »
CsakPONT