Nézzük más perspektívából a női munkaerőt, az atipikus foglalkoztatás fajtáit, hogy milyen mértékű fizikai, pszichikai megterhelés hárul a nőkre. Azt, hogy igen is van és volt a nőknek szerepe a vidék-, gazdaságfejlesztésben. Ezekben a témákban tartott év végén szemléletformáló és érzékenyítő rendezvényeket elsősorba a munkáltatóknak, szakmai szervezeteknek a Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal az EFOP-1.2.9-17-2017-00021 azonosítószámú, „Vöröskereszt a NŐKÉRT Hajdú-Bihar megyében” című projekt konzorciumi partnereként.
November 27-én három vezető beosztású nő adott elő
’Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, anyának, nőnek, embernek lenni mindég, minden körülményben’ – egy módosított Arany János-idézet jut eszükbe arról az előadásról, amelyet Dr. Szarvas-Szabó Katalin a Szabadhajdú Kft. ügyvezető igazgatója tartott 2019. november 27-én a Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal szemléletformáló rendezvényén. Az előadásban saját példáján keresztül mutatta be, milyen módon szervezheti egy nő a mindennapjait úgy, hogy helytálljon mindhárom szerepben és szférában.
A ’hajdúk fővárosának’ Polgármesteri Hivatala a „Vöröskereszt a NŐKÉRT Hajdú-Bihar megyében” című projekt konzorciumi partnereként 5 szemléletformáló alkalmat szervezett év végén A munkáltatók és szakmai szervezetek érzékenyítését célzó programsorozatában.
Vezetni, helytállni társadalmi és családi szférában
A november 27-i rendezvény fő témája volt, hogy miben más női munkaerőt foglalkoztatni? Erről bővebben Dr. Nádasné dr. Rab Henriett, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense szólt. Kitért arra, hogyan tervezik napjainkban a nők a karrierjüket és a gyermekvállalást, és hogy mi vezetett oda, hogy alacsony a gyermekvállalási hajlandóság hazánkban és a környező országokban. Hogyan, milyen eszközökkel próbálja a magyar kormány segíteni a gyermekvállalást? Gyakorlati tanácsok zárták a napot: Leleszné Sveda Klára, a Csillagvár Óvoda intézményvezetője a soksíkú szerepek ellátásához való feltöltődés módjaira ismertetett jól hasznosítható példákkal.
A rendezvényen három vezető beosztású nő tartott előadást a témában, így azt saját tapasztalataikkal, példájukkal is tartalmassá tették.
Szemléletes előadás
A nők vidékfejlesztésben, mezőgazdaságban betöltött szerepe és a bennük rejlő lehetőségek adták a december 3-i előadás egyedi témáját. E szerepek XIX. századi változásainak folyamatát, és azok hatásait a családok életére és általában a hazai gazdasági folyamtokra Snepp Dániel, Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztály vezetője ismertette. Mezőgazdasági céget vezető nő szólalt meg ezután: Ónodiné Demeter Éva – az AVIS ’96 Bt. ügyvezetője – hosszú évtizedek óta a mezőgazdaságban dolgozik, családi vállalkozásuk van. Bemutatta a mezőgazdasági cég „életútját”, a sikeres és a nehéz időszakokat egyaránt. Arra is kitért, hogyan tudta/tudja összeegyeztetni évtizedek óta a női, anyai és ügyvezetői szerepét. Végül lelkesítően színes és széleskörű szakmai lehetőségeket ismertetett Kiss Éva, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanára a program végén.
Szerepkonfliktus és testi-lelki-mentális egészség
A munka és érzelmek korántsem mellékes témája adta a harmadik, igazán egyedi és tartalmas rendezvény témáját december 10-én. Papp Mária a hajdúböszörményi Szociális Szolgáltatási Központ pszichológusa adott útmutatást arról, hogyan őrizheti meg egy nő a lelki egyensúlyát miközben nap, mint nap egyszerre több szerepet is ellát (anya, feleség és munkavállaló). A második előadó, Göröghné Bocskai Éva, a Napsugár Óvoda intézményvezetője mindennapi gyakorlatokat, praktikákat mutatott be az együtt dolgozó nők lelki egészségének megőrzéséért. A téma igazán autentikus és tapasztalt képviselője volt, hiszen évtizedek óta olyan munkahely vezetője, ahol túlnyomó többségében nők dolgoznak. A harmadik előadó – Török Beatrix Fazekas Gábor, a helyi Idősek Otthona gyógytornásza – a testi egészség megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Ahhoz, hogy egy nő hosszú távon helyt tudjon állni mindenféle területen, szüksége van arra, hogy odafigyeljen magára.
Kiaknázatlan lehetőségek: atipikus foglalkoztatás
Az atipikus foglalkoztási formák és rugalmas munkaszervezési módok alkották a negyedik program alaptémáját december 11-én. Dr. Nádasné dr. Rab Henriett egyetemi docens bemutatta a várandós illetve kisgyermekes anyukák védelmét szolgáló munkajogi rendelkezéseket. Részletesen kifejtette a munkaidőre (rugalmas munkaidő, részmunkaidő, pihenőidő), a felmondási tilalomra, a felmondási védelemre vonatkozó szabályokat. Majd az az atipikus foglalkoztatási formákat ismertette Erdős Imréné, Hajdúböszörményi Kincskereső óvoda intézményvezetője; többek között a távmunkát, határozott idejű munkaviszonyt, munkaerő kölcsönzést, egyszerűsített és alkalmi foglalkoztatást, részmunkaidős foglalkoztatást, munkakör-megosztást, és olyan lehetőségeket is kifejtett, mint a munkavégzés behívás alapján, iskolaszövetkezeti munkaviszony, cselekvőképtelen munkavállaló munkaviszonya, több munkáltató által létesített munkaviszony, bedolgozói munkaviszony.
Beszélgetés és műhelymunka
’Harc a nők oktatásáért, a női szavazati jog elnyeréséért, a születésszabályozásért, a nők jogegyenlőségéért’: történelmi kitekintéssel indult az az érzékenyítő beszélgetés és csoportos műhelymunka, mely lezárta a 2019. év érzékenyítő programsorozatát. Célja volt, hogy a női foglalkoztatásban kiemelkedő szereppel bíró helyi szervezet, szakmai kamarák, vállalkozói szervezetek vezetői, munkatársai interaktívan is tájékozódjanak arról, hogy milyen munkavállalási esélyekkel küzdenek a nők napjainkban, hogyan változott ez a múlt századhoz képest? Mely szakmákban tudnak érvényesülni a nők és mi ennek az oka? A beszélgetést , a Fazekas Gábor Idősek Otthona intézményvezetője irányította kérdéseivel, a beszélgetésben részt vett Koláné Dr. Markó Judit, Hajdúböszörmény Város jegyzője, Töviskes Mária Magdolna, a Szociális Szolgáltatási Központ intézményvezetője és Erdős Imréné, a Hajdúböszörményi Kincskereső Óvoda intézményvezetője.
,