CsakPONT
Család
és
KarrierPONT
Hajdúböszörmény
CsakPONT
Főpályázó:
Konzorciumi partner:
CsakPONT

Asszertív kommunikációs tréning:

Önérvényesítés: döntő lehet, mennyire vagyunk asszertívek, mennyire tudjuk sikeresen érvényesíteni magunkat. Ez a képesség csorbul mindazoknál, akiket a családi kötelességek, beteg hozzátartozójuk ápolása a négy fal közé kényszerít. S ez újabb hátrány. Az önérvényesítés kommunikációs eszközeinek elméletébe, majd a gyakorlati alkalmazásába vezette be Elekné Molnár Erzsébet szociálpedagógus ezért azt a 15 hajdúvidi résztvevőt, akiknek a családi kötelességek akadályoznak miatt a munka világában való részvételben.

A képzés elméletben kitért az asszertív kommunikációra, majd játékokkal és gyakorlatokkal fejlesztette a jelenlévők adottságait. A képzést – Magyar Vöröskereszt a Vöröskereszt a NŐKÉRT Hajdú-Bihar megyében című pályázatának része volt  – 2019. május 10-16. között tartotta meg a szakember Hajdúviden a helyi Hunyadi János Általános Iskolában (Krúdy Gyula u. 10-14.). A szervezők a projekten belül több kistelepülésre is szerveznek hasonló, képességfejlesztő programot a célcsoportba tartozóknak.

 

CsakPONTKözelgő események

2018. december 14.
Akadály? Lehetőség: atipikus foglalkoztatás - szemléletformáló rendezény
Az atipikus foglalkoztatási formákat és rugalmas munkaszervezési módokat ismerteti, népszerűsíti több aspektusból is a Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal, mint konzorciumi partner rendezvénye.
Részletek »
2019. május 10.
Kulcs az önérvényesítés: dolgoztak rajta-érte
A kommunikációs képességeket, különösen a munka világába való visszatérést, illetve az abban helytállást szolgálta az Asszertív kommunikációs képzés
Részletek »
2019. június 3.
Nők szerepe a mezőgazdaságban – szemléletformáló rendezvény
A Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal, mint konzorciumi partner a projekt megvalósítása során a nők szerepe a vidékfejlesztésben, gazdaságfejlesztésben, térségfejlesztésben programsorozaton belül szemléletformáló rendezvényt tart. (Fotó: illusztráció - forrás: Hellovidek.hu)
Részletek »
CsakPONT